A vártnál jóval erősebb pénteki amerikai munkaerőpiaci adatra késő éjjelig erősödött a dollár az euróval szemben, és így végül egyhavi mélypontra esett a forint a zöldhasúval szemben a vasárnapi magyarországi önkormányzati- és EP-választások előtt.
Júniusi előfizetői klubunkon részletesen szó lesz arról, mi várhat a forintra és a devizapiacokra!
Az elmúlt egy hétben figyelemre méltóan nagyot esett a forint, amely mögött fundamentális okot nem találtunk, piaci hangulati elemet, illetve technikai elemzési tényezőt is csak gyengét. Éppen ezért körbe kérdeztünk a piacon, hogy mi lehet a magyarázat. Kiderült, hogy banki-piaci szakértői körökben is sokan vakarták a fejüket, de említettek olyan tényezőket, amelyek együtt megmagyarázhatják az esést. Szerdán egyébként már határozott forinterősödés zajlott le, ami arra utal, hogy átmeneti esési hullámot láttunk.
Ritkán látunk olyat, hogy napon belül két egységnyi a forint erősödése kora délutánig, majd szinte ugyanannyit esik is kora estig. Egyáltalán nem véletlen, hogy ez ma megtörtént, pedig lényeges makroadat nem is jött. Mutatjuk, hogy miért történt mindez.
A hétfői magyar munkaszüneti nap után kedden a déli órákra bő háromhavi csúcsra ugrott a forint 385 közelében az euróval szemben, miközben régiós versenytársa, a lengyel zloty bő négyéves csúcson jár a folyó fizetési mérleg helyzet javulása, illetve az EU-pénzek kiszabadítása miatt. Ma az MNB a Portfolio elemzői felmérésével egyező mértékű, 50 bázispontos vágást hajtott végre 7,25%-ra, amelyre a forint nem mutatott érdemi reakciót, 385,5 körül ragadt. Ezzel együtt is fontos lesz figyelni a délután 3 órási jegybanki sajtótájékoztató üzeneteire. Reggel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keményen bírálta a jegybanki vezetést a versenyképességi stratégia bemutatása után, és az együttműködés hiányát rótta fel, de ez most nem okozott érdemi forintpiaci reakciót.
Újra legalább két kamatvágást áraznak a piacok az Egyesült Államokban, ami elkezdte gyengíteni a dollárt. Mindez már nagy megkönnyebbülést jelenthet több nagy jegybanknak a világon.
Csütörtökön reggel háromhavi csúcsa közvetlen közelében billegett a forint az euróval és a dollárral szemben is azután, hogy a tegnapi amerikai inflációs adatok után a dollár gyengült, a három vezető részvényindex pedig új történelmi csúcsra ugrott. Délutánra azonban alábbhagyott a lendület és a forint gyengül a vezető devizákkal szemben.
A vártnál sokkal nagyobb cseh inflációemelkedés háromhavi csúcsra húzta hétfőn a koronát az euróval szemben, és ez a többi régiós devizánál is mérsékelt erősödést váltott ki, ami a forint esetén elég volt ahhoz, hogy szintén új háromhavi csúcsra érjen a közös európai fizetőeszközzel szemben. Ezzel egyúttal egy kritikusan fontos technikai szintet is megközelített az árfolyam, így érdemes lesz nézni, hogy a szerdai amerikai inflációs adat előtt ezt sikerül-e letörnie, vagy megáll a menetelés a forintnál.
Erősödött a forint szerdán, ez pedig lendületet vett a Fed kamatdöntését követően, amely a várakozásoknak megfelelően alakult: nem módostottak az irányadó kamaton, az marad továbbra is 5,25-5,5%. A Fed közleménye szerint a jelenlegi inflációs és reálgazdasági helyzet kiismerhetetlen, így a kiváráson túl nem sok teendője van.
A hétfő délutáni erősödés óta tesztel a forint egy fontos technikai vonalat, amely ha letörik, akár a ma reggel közzétett várt feletti magyar GDP-adat hatására, akkor további tér nyílik meg a forint számára. Délelőtt sokáig nem talált erőre a forint, de aztán elindult az erősödés. A hónapban egyelőre a legnagyobb zárkózást a forint mutatta be.
Bár az euró/dollár hétfőn lényegében oldalazott a makroadatok szempontjából rendkívül sűrű hét kezdetén, ezzel együtt a forint hétfőn késő délután kéthetes csúcsra ért 391 körül az euróval szemben, és így egy fontos technikai szintet kezdett tesztelni.
Minden főbb, fejlett piaci deviza ellenében is száguld idén az amerikai dollár. Erejét jól mutatja, hogy az euróval szemben tavaly november óta nem volt ennyire erős, mint a héten. Ez a környezet pedig alapvetően nem kedvez a feltörekvő piaci devizáknak, főleg a forintnak.
A legújabb árváltozás-előrejelzés szerint jövő héten emelkedhet benzin és a dízel ára.
Stabilan 390, illetve 361 közelében kezdett hétfőn reggel a forint az euróval és a dollárral szemben, azaz többhavi mélypontok közeléből kezdte az új hetet, és arra a két adatra sem volt érdemi forintpiaci reakció, hogy kiderült: az eddig ismertnél sokkal nagyobb, 6,8% körüli lehetett a tavalyi államháztartási hiány, illetve példátlan összegben ugrottak januárban a nemzetközi tartalékok. Aztán kora délután elkezdett erősödni a forint, az euró jegyzései 388 közelébe, a dolláré 360-ig süllyedtek. Hétfőn nem várható lényeges külföldi makroadat, az Egyesült Államokban pedig munkaszüneti nap van, így nyugodtabb kereskedésre számíthatunk.
Mindössze néhány egységre jár a forint mind az euróval, mind a dollárral szemben attól, hogy kitörjön egy olyan háromszögből, ami már több éve formálódik az árfolyamon. Ha ez a kitörés megtörténik, akkor a technikai elemzés szabályai alapján nagy mozgás jöhet - a kitörés irányába. Bemutatjuk röviden a látványos ábrákat, és néhány tényezőt is említünk, ami kiváltó tényezője lehet a háromszögből kitörésnek.
Az év első három kereskedési napján határozottan erősödött a forint, és ezzel háromhetes csúcsra ért az euróval szemben. Délelőtt fel is szúrt a hazai deviza, amellyel több mint egy hónapos csúcsot döntött meg. A dollár gyengült a munkaerőpiaci adat hatására
A dollár az év utolsó kereskedési napján enyhe emelkedést mutatott, de továbbra is gyengülésben zárja a 2023-as évet, ami két egymást követő év nyeresége után jelent visszaesést. A dollár csökkenése annak tulajdonítható, hogy a piac várakozásai szerint az amerikai jegybank már márciusban kamatcsökkentésbe kezdhet, ami a korábbi agresszív szigorítási ciklus végét jelzi. Az amerikai infláció lassulására utaló gazdasági adatok pedig egyre biztosabbak a befektetők a lazításban és már ezt el is kezdték árazni.
Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
A jelek szerint nem sikerült túl jól a hétvégi egyeztetés a két ország között.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.